Otthonfelújítási, lakásfelújítási támogatás lesz igényelhető már meglévő ingatlanokra 2021.január 1-től, melynek keretében a felújítási költség felét, maximum 3 millió forintot visszatérít az állam-jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. Fantasztikus lehetőséget kínálva ezzel azoknak a családoknak, akik nem terveznek új otthont építeni, vagy új ingatlanba költözni, de szeretnének szebb és élhetőbb körülményeket kialakítani maguknak.

AKÁR 3 MILLIÓ FORINTOT IS VISSZAKAPHATUNK A LAKÁSFELÚJÍTÁSRA FORDÍTOTT KÖLTSÉGEINKBŐL

Az eddig nyilvánosságra hozott információk szerint, a legalább egy gyermeket nevelő családok otthonának felújítási költségeinek 50%-át, azaz felét, legfeljebb 3 millió forintig átvállalja az állam. Fontos, hogy a nevelt gyermekek életkorához fogják kötni a támogatás igénybevételének lehetőségét. Azonban azok a szülők, akik sajnálatos módon beteg gyermeket nevelnek, és GYOD támogatást kapnak, nekik korhatár nélkül igénybe vehető lesz a tervek szerint a támogatás. Az igényléshez nem szükséges az sem, hogy a család élt e már a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) lehetőségeivel. Azaz, ha valaki 2021.január 1-je után felújításba kezd otthonában és erről gyűjti a számlákat, akkor a költségeinek a felét az állam utólagos elszámolás formájában visszautalja, maximum 3 millió forintig. Ezen összeg tartalmazhatja az anyagköltségeket és a munkadíjakat is.

Bármilyen lakásfelújítást tervezhetünk, a kormány azt támogatja:

Lehet ez energetikai korszerűsítés, fürdőszoba, konyha, vagy egy új, önálló otthon felújítása. Ez azt jelenti, hogy egy hatmillió forintos otthonfelújításnál hárommillió forintot spórolhatunk meg ha legalább egy gyermeket nevelünk. A források felülről nyitottak lesznek és az állam az igényekhez fogja igazítani a keretet. Tehát bármilyen felújítást tervezhetünk, mindenképpen enyhítünk a családi kasszánkat megterhelő felújítási költségeken.

Család konyha látványtervvel

Azt azonban feltétlen szükségesnek érezzük megemlíteni, hogy a támogatás maximális kihasználtságához az kell, hogy legalább 3 millió forint önerővel rendelkezzünk, hiszen az állam a tervezett beruházás/felújítás legfeljebb 50%-át állja csak, maximum 3 millió forintig.

Novák Katalin elmondta, hogy a részletszabályok kidolgozásáig, rendeletbe foglalásáig még türelmet kér, várhatóan néhány héten belül mindenki megismerheti a támogatás részletes feltételeit.

A kormány célja ezzel, hogy minél több gyermeket nevelő családnak segíteni tudjon, másrészt a gazdaság fellendítéséhez is hozzájárul ez az intézkedés az építőipar fellendítésén keresztül.

(Forrás: portfolio.hu)

A HufBau Braun Építőanyag Centrumokban számtalan kedvező vagy akár díjmentes szolgáltatással támogatunk, emellett végig segítünk eligazodni a folyamatokon, hogy biztosan siker övezze a család építkezési, felújítási terveit.

Lépj velünk kapcsolatba! Kérd Kollégáink segítségét!

Facebook comments